Amíg nem ropog a csigán a kötél, kinn vagyunk a vízen

Még mindig nem telik el úgy hét, hogy ne érje támadás a keszthelyi jachtkikötő tulajdonosait, holott a terület hétről hétre látványos változáson megy keresztül. A szezonkezdettel megindul az élet is: az első megméretés, a Pünkösdi Regatta már itt van a nyakunkon. Nagyon készülnek, mert szeretnék bebizonyítani, a híresztelésekkel ellentétben a cél, hogy Keszthely visszataláljon a vitorlássport vérkeringésébe. Megkezdődik az utánpótlás-keresés is, mondja Büki Gábor. A fiatalok egyik edzője hatévesen került vitorlásközelbe, és az évek alatt számos válogatottban szerepelt többféle hajóosztályban. Három esztendeje van a keszthelyi jachtkikötőben, ahol hajókat javít, oktat és versenyzik. Most éppen nyolcméteres J24-es, valamint Melges 24-es osztályban, ez utóbbi jelenleg a legprofibb kis tőkesúlyú hajóosztály a világon. Hangsúlyozza: a klub kiemelten foglalkozik az utánpótlás-neveléssel, ezzel megerősítve: nem rövid távra tervez, és nem a gyors haszon motiválja.

− Másfél éve foglalkozunk három gyerekkel, és szeretnénk bővíteni. Ebben a hónapban ezért végigjárjuk a keszthelyi iskolákat, és felkutatjuk azokat, akiket érdekel ez a sport. A Fifty-Fifty navigátora, Dalbini András társtulajdonosa egy alpesisí-iskolának, amely nyáron gyermektáborokat szervez. Az idén Balatonfüred, Szigliget és Alsóörs után eljönnek Keszthelyre is. Négy-öt turnusban kutatjuk majd a tehetséges fiatalokat. A június 23-i héten tíz gyereket térítésmentesen fogadunk, de az idén a többiek is nyomott áron vitorlázhatnak. A nem fizető gyerekek költségeinek jelentős részét az egyesület fogja állni. A nyár végén látható lesz, ki az a két-három gyerek közülük, aki tehetséges, és kedvet érez a vitorlázáshoz. Velük kezdjük meg ősszel az edzéseket, ennek a költségeit szintén az egyesület fogja átvállalni. Velük tizenéves korukig, az optimisttől kezdve hajóosztályonként haladva a professzionális szintig foglalkoznánk, tudatosan nevelve őket versenyzőnek és vitorlázónak.

− Ki lesz az edzőtársa?

− Sallai Gabó Gábor, aki olimpiai kerettag és válogatott volt 470-es osztályban. Számos nemzetközi versenyen vett részt, jelenleg pedig a J24-es és a Lisa- csapat tagja.

− Hogyan épül fel a felkészülés, hová kell a gyerekekkel eljutni?

− Az alapoktól kezdjük a gyerekek oktatását. Az első feladat megértetni a vitorlázás nem túl egyszerű elméletét, hiszen mégiscsak a szél adja meg a menetirányt. Meg kell ismerjék a hajó részeit, de a legfontosabb a vízbiztonság: ha felborul, ne pánikoljanak be. Egy év alatt el lehet jutni odáig, hogy biztonsággal tudják kezelni a hajót, jól menjenek a manőverek, rögzüljenek a szükséges mozdulatok. Három-négy év alatt ki lehet nevelni eredményes ifjúsági válogatott vitorlázókat.

− Milyen munka folyik, amikor beköszönt a hideg?

− Ősszel amíg tudunk, vízen vagyunk. Amíg nem ropog a kötél a csigán, addig lehet vitorlázni. Télen pedig elméleti képzést kapnak a gyerekek, és tornatermi, uszodai erőnléti edzéseken vesznek részt, hogy ne fáradjanak el két-három verseny után. Ezek a szárazföldi edzések azért is fontosak, mert egyben tartják a csapatot. Ilyenkor előkerülnek a diafelvételek, és az idősebbek elmondják, hol, merre jártak, mesélnek arról, hogyan tudtak egy adott versenyen végigmenni. Ezekből sokat lehet tanulni, a gyerekek pedig követendő példát látnak.

− Ők nem fognak unatkozni nyáron. Mivel készülnek a felnőtteknek?

− Szerettük volna a Balaton leggyorsabb hajóját, a Fifty-Fiftyt és csapatát Keszthelyen tartani, és ez sikerült is, továbbra is itt lesz a bázisuk. Ők a hosszú távú tókerülő versenyeken, mint a Kékszalag vagy a Fehérszalag, fognak indulni. Ebben a hónapban érkezik hozzánk egy egytestű versenyhajó, Litkey Farkas Lisája. Erre a hajóra olyan személyi állomány áll össze – keszthelyiekből és környékiekből −, amelynek a tagjai a világ különböző pontjairól jönnek haza a munkájukat félretéve csak azért, hogy keszthelyi színekben versenyezhessenek először a Pünkösdi Regattán, majd a Kékszalagon és egy őszi megméretésen.

− Ez elég erős kezdés…

− A céljaink között szerepelt az is, hogy a Fifty-Fiftyn kívül más versenyhajókat is idehozzunk. Litkey Farkas jelképes összegért bocsátja rendelkezésre a hajóját, hogy a régi csapattársai, illetve azon fiatalok, akiket látott felnőni, lehetőséget kapjanak arra, hogy hosszú távú versenyeken szerepelhessenek. Az első megméretésünk a regatta lesz, amelyen a fő cél az, hogy összeérjen a csapat, a Kékszalagon azonban már komolyabb elvárásaink vannak.

Forrás: Monitor Magazin

KESZTHELY YACHT KIKÖTŐ

Cím: 8360 Keszthely, hrsz.: 3795/17/B
Tel.: +36 (30) 427-6016

Keszthely Yacht kikötő Facebook logó